Tallózó

a pannonhalmi tanácskozás résztvevői által 2011.szeptember17-én elfogadottt
közös állásfoglalás 
 
 
„Ebben a stádiumban az a dolgunk, hogy olyan közösségi formákat alakítsunk

Bővebben...

Sajnálom, a téma le van zárva.

Mit „tud” pszichológiai szempontból a népmese:

A népmeséknek, a szórakoztatáson és a játékban való szerepükön túl típusuktól függően van olyan többlettartalmuk, melynek lélektanilag is nagy jelentősége van.

A mese gyökerei a különféle elméletek szerint lehetnek álmok, az archaikus lelki minták, a társadalmi és történelmi események, vagy a mítoszok, de pszichológiai szempontból mind ugyanarra az eredményre vezet: a mesék a lélek mélyén, múltban gyökereznek, érlelődtek, csiszolódtak és így, ami fennmaradt, az általános, közös, lényeges és fontos a léleknek (kortól függetlenül). Így azt mondhatjuk, hogy a mese egy forrás, lehetőség olyan folyamatok követésére, megélésére, tanulására is, melyek a tudattalan mélyével kapcsolatosak, és hozzátartoznak életünkhöz.

Bővebben...

A Föld egyik legelzártabb országa, Bhután, a Sárkány Király címet viselő uralkodó földje, ahová napi kétszáz dolláros vízumot kell fizetnie a külföldi turistáknak. A Himalája hegyei között elterülő monarchia azonban egyéb okokból

Bővebben...

Tudom, korszerűtlen, de van bennem némi szkepszis, amikor például tévés távgyógyítók remek műsorait figyelem - és akkor jön valaki, aki azt mondja, ő a mesékkel gyógyít... na ja, egyszer volt...

De csitt, nincs panasz, már csak ilyen munka ez, kedves olvasóm (egy kis szánalmat, plíz), hajaj, rögös az út, nem válogathatsz: beülök hát a főiskola médiaintézetének előadójába, hogy illedelmesen meghallgassam Boldizsár Ildikó mesekutató és -terapeuta mondandóját, majd lesz valahogy. És lesz: pontosan úgy, hogy amikor vége a bő két órás beszélgetésnek, hazamegyek, letépem a polcról a Világszép Nádszál Kisasszonyt, és hajnalig le se teszem - volna miből kigyógyulnom...

Bővebben...

ÁLMOS KÜLDETÉSE   II.
előadások- hunokról – magyarokról – türkökről – kazárokról és a kazárokkal együtt élő zsidóságról

Szervező: SZENT KORONA SZABADEGYETEM, amely 2012. január

Bővebben...

További cikkek...

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

Első
Előző
1

Hírlevél

Ha értesülni szeretnél híreinkről, iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!
Küldés
captcha
A feliratkozás semmilyen kötelezettséggel nem jár, arról bármikor le lehet iratkozni.