A XII. Civil Börze keretében, a Békés Megyei Jókai Színház Vigadójában 2011. november 18-án az Életfa Kulturális Alapítvány részéről Projekttervezéstől a civil marketingig címmel Molnár Lajos, kuratóriumi tagunk adott tájékoztatást a szervezet képzéseiről. Hangsúlyozta, az alapítvány ez évben összesen 500 órát oktatott.
Tanfolyamainkra 178-an iratkoztak be, és 138 tanúsítványt állítottunk ki, a fennmaradt 34 beiratkozott időközben lemorzsolódott. Képzéseinket az NCA támogatásával valósítottuk meg, összesen 4,8 millió forintot fordítottunk rá.
Kifejtette jelenleg nyolc képzésünk bejegyzett:
1. Digitális esélyegyenlőség (20 óra)
A képzés célja a résztvevőkkel megismertetni a civil szervezetek által használt internetes tartalmi szolgáltatásokat. Fontos feladat a szemléletmód, a készségek kialakítása, amelyek birtokában partnerszervezeteink tagjai képessé válnak az internetes szolgáltatásokat használni. A képzések két kategóriában bonyolítjuk le:
• alapképzés – ismerkedés és alapműveletek a számítógéppel és internettel
• haladó képzés – a csoportmunka alapjai a civil szervezeti életben.
2. Online csoportmunka alkalmazások (30 óra)
A civil szervezetek tagjai gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy térben egymástól távol kell dolgozniuk, például pályázatot vagy forgatókönyvet írniuk. Ha négy-öt tag dolgozik együtt, és a közös munkát elektronikus levélben küldik egymásnak, nehéz nyomon követniük, hogy melyik a legújabb variáció. Az online alkalmazások nem csak az egy felületen való közös munkát segítik, hanem a munka megszervezését és lebonyolítását, nyomon követését is.
3. Pályázatíró-projektmenedzser I. (30 óra)
Az ötlet önmagában kevés, ahhoz, hogy az megvalósítható legyen, ki kell dolgozni projektté. Ha a szervezet pályázati lehetőséget talál rá, akkor azzal megoldhatja annak finanszírozását is. Az igazán komoly munka a pályázat elnyerésével kezdődik, ezért a képzésben kitérünk a lebonyolításra is.
4. Pályázatíró-projektmenedzser II. (30 óra)
Ebben a képzésünkben a résztvevőkkel – közös műhelymunkában – egy adott projektet dolgozunk ki lépésről lépésre. Így lehetőség nyílik gyakorlati tapasztalat szerzésére.
5. Online szövegírás (30 óra)
Az online szövegírás teljesen más logikát követel meg, mint a papíralapú. A felmérések szerint a honlapok látogatói három-négy másodperc alatt döntik el, hogy a megnyitott oldal tartalma érdekli-e őket vagy sem. Tehát ennyi időnk van megragadni az olvasó figyelmét. Bevált módszerekkel ehhez a tényhez könnyen alkalmazkodhatnak a civil szervezetek.
6. Joomla tartalomkezelő rendszer használata (30 óra)
A Joomla az egyik legjobb ingyenes, viszonylag könnyen kezelhető dinamikus tartalomkezelő rendszer. Tanulja meg a rendszer használatát, és legyen egyszerűen kezelhető, jól szerkesztett honlapja szervezetének. Az online marketing középpontjában ugyanis a folyamatosan frissülő, értékes tartalommal feltöltött honlap áll, minden egyéb marketingeszköz ehhez kapcsolódik.
7. Közösségi média- és online marketing alapok (30 óra)
A marketingen belül ma már egyre jelentősebbé válik az online marketing, és ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog. A civil szervezetek számára is fontos, hogy miként építjük ki az érdeklődőket bevonzó információs rendszert...
8. Civil szervezetek marketing kommunikációja (30 óra)
A nonprofit szervezeteknek is szükségük van a marketingre. Céljuk az, hogy különböző rendezvényeikre eljöjjenek az érdeklődők, ahhoz pedig kommunikációjukban el kell magyarázniuk az érintetteknek, miért lesz jó, ha részt vesznek az eseményen. Ehhez meg kell találniuk az érdeklődőket, a nekik megfelelő információt megfogalmazni, és megtalálni a hozzájuk elvezető hírcsatornát. Ami különösen fontos, meg kell tanulnunk munkájuk eredményét mérni.
A képzés módszeréről
A felnőttképzést gyakorlat- és feladatközpontúan végezzük. Igyekszünk minél több napi gyakorlatra épülő feladatot adni. Egy-egy
képzést olyan feladattal zárunk, amelyet a civil szervezet azonnal hasznosítani képes. Így például a hallgató a saját szervezetére dolgozik ki projektet, illetve marketing tervet. Olyan ismereteket kívánunk nyújtani, amelyek azonnal átültethetők a civil szervezetek
gyakorlati életébe.
Képzéseinket önköltséges áron kínáljuk, ha pályázati támogatáshoz jutunk, akkor ingyen. Megfelelő számú jelentkező esetén csoportjainkat folyamatosan indítjuk. További információt kérhetnek, illetve igényüket jelezhetik Molnár Lajosnál: molnar.lajos@eletfa.hu e-mail címen vagy telefonon 06/20/244-6603-as számon. Ha rendezvényeinkről elsőként akar értesülni,
honlapunkon iratkozzon fel hírlevelünkre.