Az Életfa Kulturális Alapítvány szakmai rendezvények lebonyolítására 2010-ben 400 ezer forint támogatást nyert el a Nemzeti Kulturális Alaptól. Ennek a támogatásnak egy részéből valósult meg az amatőr rockzenekarok találkozója és versenye a Békési Városi Művelődési Központban.
Az amatőr zenekarok találkozóját a Békés városában működő Hangulat - jel Dalkör közreműködésével hoztuk létre. A dalkör tagjainak kapcsolatai lehetővé tették, hogy általuk elérjük és megszólítsuk a környék amatőr zenekarait. A megadott határidőig, július végégig 15 banda küldte be demó anyagát, és közülük nyolcan jutottak be az augusztus 22-én megtartott döntőbe, ahol szakavatott zsűri előtt 15 percet kaptak arra, hogy – legalább egy saját szerzeményt is bemutatva – bizonyítsák tudásukat.
Az élen a békéscsabai Atonalic együttes végzett, a második Deviant lett Füzesgyarmatról, a harmadik helyen a körösladányi Dreadful Peace végzett. A győztesek értékes jutalmakban részesültek. A Darvasi Unity kocertszervező és lemezkiadó két-két koncert lehetőséget biztosít a Deviant és a Dreadful Peace zenekaroknak. A Rádió17 Rock’N Ride műsorában a Deviant és az Atonalic zenekar mutatkozhat be. Az első három helyezett bemutatkozási lehetőséget kap az országos Rock – Metal Őrület valamelyik állomásán a Héjja Produkció jóvoltából. A fődíj: egy szám felvétele a szolnoki Denevér Hangstúdióban, és egy professzionális videó klip elkészítése Vámos Zoltán operatő jóvoltából, ami az MTV Headbangers Ball című rock műsorában bemutatásra is kerül. A közönségtől a legtöbb szavazatot a Score (Békéscsaba) és az Atonalic zenekarok kapták, ők felléphetnek a Metal Weekend fesztiválon.